BÉKE LIGET (XIII. Jász utca 47.)
Környezet
A telek a XIII. kerület Jász utca 47. szám alatt fekszik, Angyalföld frekventált pontján, rálátással a Béke tér ligetére. A központi fekvés és a remek közlekedés mellett csendes, családias környezetben található. Nagy előnye, hogy gépkocsival és tömegközlekedéssel egyaránt könnyen megközelíthető helyen van. A gyalog 1 percre lévő Béke téren a 14-es villamosra, valamint a 32-es és 105-ös buszokra lehet felszállni, de 5 perc sétával az 1-es villamost is könnyedén elérjük, amely szinte keresztül szeli a várost. Az M3-as metróvonal megállója is csupán két villamosmegállóra található, amivel 25 perc alatt akár a város másik végébe is eljuthatunk. Gépkocsival percek alatt elérhető a Váci út, a Róbert Károly körút, a Lehel tér és az M3 autópálya egyaránt.
Néhány percnyi távolságra találjuk a Polgármesteri Hivatalt, a Honvéd Kórházat, a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, bölcsödét, óvodát, iskolát, piacot, egészségügy intézményt, Lidl-t, Rossmann-t és számos más szolgáltatót, amely nagyon megkönnyíti a napi ügyintézést. A kikapcsolódást pedig a közeli Városliget, Állatkert, Margit-sziget, Palatinus Strand, József Attila Színház, Széchenyi Fürdő, plázák (Westend, Duna Pláza), fitnesz termek szolgálják.
Társasház
A 22 lakásos társasház földszint + 6 emelet magas lesz, a lakások mérete 60-90 nm között változik. Lehetőség van lakások összevonására, összenyitására is. A földszinten az utcafronton 1 üzlet kerül kialakításra. Itt kapnak helyet a bejárati előtérből nyíló elszeparált, zárható tárolók és a hulladéktároló helyiség is. Az I-III. emeleten 4-4db, a II-IV. emeleten is 4-4db lakás nyílik, melyek alaprajza szintenként megegyezik. Az V. emeleten is az előzőektől eltérő alaprajzú 4db lakás épül, kettőhöz a visszahúzott épülettömegeknek köszönhetően tetőteraszok tartoznak. A VI. emeleten 2db nagyobb lakás kerül kialakításra, tetőterasszal. Az épület megtervezésénél gondoltunk az élhető környezet kialakítására mind a terek funkcionalitásánál, mind a benapozottság tekintetében. A lakások nagy része K–NY-i tájolású, így mindenki megtalálja a maga számára ideális fekvésű ingatlant.
A pinceszinti teremgarázs szabályos lehajtó rámpán közelíthető meg, itt a 23 darab gépkocsi beálló a lakók kényelmes parkolását szolgálja.
A több, mint 1000 nm-es telken az utcától elzártan, hangulatos belső kertet alakítunk ki, ahol a tulajdonosok kedvükre élvezhetik szabadidejüket.
Várható átadás: 2018. év vége